Feszengés
Mint mikor elmész egy ismerős arc mellett,
Anélkül, hogy biztos lennél, tényleg ő-e az,
Mint mikor a tömegből hallani véled a neved,
De kérdő pillantásoddal már egyedül maradsz.
Úgy ülsz most, ólálkodó, lomha árnyak között,
Vársz valami titkos feloldozást,
Vársz valamit, amihez vége neked is van közöd,
Vársz… ahogy a halálra szokás.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
