Útikönyv az égig érõ szerpentinrõl
Kattan a kulcs, pattan a szikra.
Robban a gőz - a gép sinusos ketyegésbe kezd.
ÉN vezetek.
A rendszám issza a csíkot,
Kanyarokat falok, métereket ölök,
A rajttól a cél felé rohanok.
Árny surran, és pupilla tágul,
fék csikordul, az ín feszül,
az ín feszül, az autó a partra pördül
--- órányi másodpercek,
fülledt, vérszagú harag,
váltó kattan: újra morgás,
újra mozgás,
egyik sem nyugszik:
árny az erőbe, acél
a könnyes útra.
A motor búg, a távolság szalad,
Aztán szélre lépsz, s én fékezek.
Karod nyújtod, és én veled megyek
Egy kampós vasról lógó arany háromszög alá,
Ahol lassul a tüdő, amin túl nincsen már Talán,
Ahol megáll az óra idő híján,
--- s mi átsétálunk a lenyugvó rozsdabarna hídján.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
