Érintés

Álmatlanul múltak el az esték.
Némaságod kínzott, nem hagyott
elszunnyadni békén hetek óta,
s ha szemem lehunytam…törékeny alakod
vetült minduntalan lelkem filmvásznára,
s hangodat hallottam: - Mesélj…mi a gond?

A semmi fájt csak…konokul, kegyetlen…
valami meg nem fogható, szervtelen,
nem tapintható, talán nem is való
képzelt játéka szellememnek.
Valami ősmagány, gomolygó céltalan,
önpusztítás…s üvöltőn hangtalan, némaság…

Mi fontos igazán…úgy hiszem…
ki nem beszélhető…
Nincs rá szó, se mondatok
csak simogatás van…mint vakok érintése,
oly finoman…nyúlni hozzád, ha hagyod…

Nincs hang…és nincs gondolat.
Vers sincs immár, csak szakadt
itt-ott foltozott…kicsorbult sorok…
talán arról, hogy ma meghalok…
Mert úgy kell élni, jól tudod te is…
e sorsverte földön nincs más vigaszunk…
egymásra nézni…s meglátni az Istent…
ki ében szemünkben, öröké ragyog.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Irodalmi Jelen, 2005. Dec