József Attila



Megszülte őt a mama,
keserűségből édes,
két tenyér az otthona,
még minden lehetséges.

Hol nagy vagyon a fillér,
és  lakótárs az  éhség ,
hol fizetnek a nincsér’
ott nem hál a reménység.

Maszatos emlék apa,
körötte  szürke  sajog,
ó jaj  Amerika,
oly árvák az angyalok!

A padláson senki nincs
földön a néma kosár,
anyai öl drága kincs,
szomorú gyermek leltár.

Betűk nevelték lelkét,
mely tanítani vágyott,
bár tudott minden leckét,
a tiszta szív mást bántott.

Könyvről könyvre lépve jut
magasságba menetel,
tudás tárta nagy kaput,
és ő mindent fölemel.

Szíve bontja vágyait,
benne  gyönyörű terem,
vörös pipacs szirmait
vonat vitte síneken.

Talpfa, kő és vasalat
lépcső lett az ég felé,
elment , mégis itt maradt,
élő holt a nemzeté.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-04-11 06:59:06
Utolsó módosítás ideje: 2025-04-11 06:59:06