Húsvét természetélménye

Esők jöttek, esők  mentek, s az üvegtáblákon
csordogált alá az árva sírás –
sejtjeim mágneses mezejében
ég felé vették a virágok útjukat –
és hullott alá a madárének,
fűszálokon, zsondult ágakon fennakadt,
tavaszi gerjedelmeket delejezve a tájra.
A virágok léleksúlya szépre jót mér –
s a távoli tenger zúgása
csillaghalkulatként engem is elér.
Miféle év jövend! – toposzos reménységek
művészi elhívása?   - katonák csatazaja?
Miféle mester játszik a szunnyadó őserővel,
hogy újraszólítsa bokros orgonák
halottnak hitt erezetét, s megzendítse
hullámok őszi zajongását hitelesen
az ujjakpörgeség egyetemes hangzattanában.
Giccs helyett ereszteni szivárványt,
madárfészkek csivites  otthonának fület…
Kagylókürtök búgnak, a vér gyógyerősségében
világrészek éhes látomása --- Az évszakban
magam vagyok. Tétlen. Szánnivaló vétkem:
szemem Nap-nőket pillant a rejtettből
lomb-, és szívforradalomba –
e szimultán ütemegyüttesbe.
Vágy-férfiként, körbesétálom
a gyermekláncfű-koszorús parkot,
ölelkező párok az ösvényen,
a fák dodonai suttogása vallomásokat
sodor a duskatag nyár felé. Fiam van.
Húsvét! A nincs és a van közé,
mint tilalomfa, kiül az: Én.
Elődeim közül mindenki halott.
Feltámadás Után/Előtt vagyok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-04-02 08:27:02
Utolsó módosítás ideje: 2025-04-02 08:27:02