Kitisztuló égbolt



Befalva az összes fény,
az est nagy hasa feszül,
karja közt sötét henyél,
dorombol, majd földre ül.

Nőnek az apró csendek,
mint körgyűrűk a tavon,
parttól partig sietnek,
föld és ég közt szabadon.

Térdeplő reményre száll
és a vállán megpihen
egy apró sóhajmadár,
csőrében tört rekviem.

Hold ébreszt árnyékokat
nyafogva, lustán kelnek,
elhagyják a bokrokat,
megnyúlva menetelnek.

Az idő tenyerében
a pillanat áll lábra,
és ámul csillagfényben,
hisz fönn az ég varázsa.

Fényt önt az égbolt, ragyog,
mint egy locsoló feje,
millió lukból csobog
a mindenség ereje.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-01-10 21:12:47
Utolsó módosítás ideje: 2025-01-10 21:12:47