A szenvedők ünnepére


A templommal úgy vagyok, mint a temetővel.
Nem kövekben keresem a szeretetet. De
lehajolok minden lábam előtt heverő kavicsért,
amit Isten helyezett gondosan elém emlékeztetőül:
az egymásba vetett hitünk örök.

Egy nap majd megcsókolom Őt, apám sírkövét
újra. Megsimogatom a fejfáját, közös keresztünket,
s a vele temetett köveim felett gyertyát gyújtok
tévelygő lelkünkért, miközben utolsó kimondott
szavainkat ismétlem: jövök hozzád.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-10-31 17:25:56
Utolsó módosítás ideje: 2024-10-31 17:34:18