Amorf családtörténet

Nem fogna rajtatok se könny, se átok,
ha felgyújtanám is a csendőrládátok.
Nagyanyám mellét rágják mohó telek,
csecsemők lángokban, bölcsőjük hamu lett.
Fej felett kard suhog, anyám még álmokban -
megfogan, serkenj, nép, forradalom volt/van.
Szemekben sírgödör, pesti-srác tetemek,
ajkamra biggyesztem karmos-szép rímetek.
Hallom, mit suttogtok, imára két kezem...
Sírok? - nem tudom! Alszom hát boldogul.
Hitem parázsfény, kedves vállakra simul.

Így leszek egy velük, múlt árnyaival:
bakacsin, frigyláda, eltitkolt legenda.
Hej! - fel, magasba! - látás misztériuma.
Zuhanok, kábulok, tollakból ólomlant.
Fúlok a sötétbe, markomba obulust,
géppisztolysorozat szaggat fel sárhattyút.
Ájultan nevetek, kéjekben megfürdök,
kavicsot görgetget végtelen forrás-seb.
Eltorlaszt barlangot tömérdek hordalék...
Nyugágyak, kelyhek. Megterítetlen az ég.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2022-08-21 14:16:03
Utolsó módosítás ideje: 2022-08-21 14:16:03