Kócosan


Még néha kell a magány, és a csend,
hogy elrendezzek mindent – idebent.
Elfelejteni a múltat, tegnapot,
hazudni magamnak, hogy jól vagyok.

Minek is higgyek a valóságnak,
álmaim akkor szétgurulnának.
Hullajtnám könnyem, és átkoznám őt:
a csapodárt, a hűtlen szeretőt.

Így meg elvagyok, magam magamnak.
[Miért is harcoljak, a semmiért?]
Az emlékét fiókomba zárom.

Ha majd  gondolataim szabadak,
gyógyul sebem, s szerelem nem kísért,
akkor többé nem vágyom halálom.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2022-02-14 11:44:31
Utolsó módosítás ideje: 2022-02-18 12:55:38