Tiszta

Hamupipőke okkal mosta a padlót.
A szíve mélyén valószínűleg abban
reménykedett, hogy valaki elcsúszik
rajta. Talán pont ő! Talán valaki más.

Naponta többször súrolta,
csiszolta, szappanozta a
követ lelkesen abban bízva,
hogy így vagy úgy, szabadul.

Herceg? A bálban?? Az egy másik mese!
Az nem történik meg bármely halandóval.
A kutyának csont jut, a húst az úr eszi,
s porban kúszik minden szolgalelkű!

Nézte a vödröt. Félig még tele volt. Vagy
talán épphogy nem üres! Merít, húz, sikál!
Merít, húz, sikál, amíg nem látja vissza-
tükröződni  a saját arcát. A saját arcát!

Hogy közben énekel? Persze, több
szólamban, mint minden rendes mesehős!
Nem sír! Még csak nem is sóhajt!
Mert a szőke lányok mindig boldogok.

Hamupipőke okkal mossa a padlót.
Ez a csillogás tartja életben, amíg
arról álmodozik, hogy nem lesz
már kinek elcsúszni rajta.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-04-21 18:08:36
Utolsó módosítás ideje: 2021-04-21 18:18:48