Mea culpa

Lehullik vállamról a köpeny
Vörösen izzok a sűrű ködben.
Halál-ágyamon minden oly egyszerű
De még a gyermeki mosoly is keserű.
Én rontottam el, hogy kihalt az érdem
És a végén sután térdre estem
Felsegítő kezek elszáradva lógnak
Lopott hajnalok bókolnak a holdnak.
Lángol szenvedésem öldöklő mocska
Arcomon gyülekező könny-horda.
Áldott a drága köd, mint régi lepel
A világ elől menedéke rejt most el.
Elbújok mélyen a sötétség alá
Hogy én lehessek az utolsó talány.
Örök-álmatlanul kukacok között
Mióta az ördög hozzám költözött.
S csak halkan súgom: mea culpa
Nyári harmattal hullok a porba
Feledném bár, de nem lehet,
Zord emlékek tapossák könnyemet.
Hogyha már mindenképpen égnem kell
Hát a pokol tüzén égjek el
És olyan rakjon csak fát alám,
Aki még hallja a szív szavát!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.