Kalapos öregúr az ősz
kertek alatt keserű füstöt pöfékel,
s csontos diófának dőlve
nézi barázdát szántott az idő ekéje.
- Fáradt vagy te is örök barátom? -
kérdi a földet,
s leveti kalapját.
Déli harangszóra indul
nyirkos röggel kezében,
altató dalt morzsolgat
hazafelé…
