Sic itur

Szabó Lőrincnek

Megkapaszkodtam a planetáriumban,
nehezen bírtam a száguldást; fényévek
előre, vissza, és nem mint Szun Vu Kung,
nem találtam Buddhát, se tenyerét, se önpiszkomat.
Elég volt a szédület, istentelen növő,
engem valahonnét kilöktek, s nem fogad be
semmi jövő.
A magáértvaló út rabszolgasága szétröhögte
szabadságom.
Azt láttam, mit a legtávolabbi jövőben, ha lesz,
aki láthat.
Egyik szomszédom elaludt, ó űri hortyogás,
másik nevet.
Tudom, semmi esély, mégcsak nem is cella, nem
is förtelem,
ahonnét rövidest kimegyünk fénybe borulva
külső térre,
és magyaráznom kell, mifene ment a szemembe.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-09-30 21:39:48
Utolsó módosítás ideje: 2019-09-30 21:48:24