LANKADATLAN szürrealista kispróza


Nincs információm
a gélről,
így a felbillent horizont kénytelen kényeztetni tudatlanságom.
Ágrólszakadt kohézióm vibrál a villanyokban,
parafrázisokkal nézek farkasszemet,
a csintalanság csimborasszója sűríti a lelátómat.
A polgárpukkasztók feltúrt gabonahalma, s a locsoló versikék hanyatt dőlnek széthasadt rögeim hezitálásától.
Akik a sarut foldozzák, lángszórók korallerdeibe vonják
tisztes korú meszem;
a boszorkányos sminkkel kacarászó vakondtúrás fukar várszínházi közönsége
pedig tapsol, egyre tapsol nekem,
a tüskés ligetek mélyén félbeharapott csali, hogy fölülmúlta taplógombám előőrseit.
Nincs lehetőségem a polemizáló urak kezét szorongatni.
Hogy benntartsam a reakcióimat, evakuálom a páncélingeket.
Akik tömött, szürke vádlijaim metszetéből ragadják ki
a küszöbkeresők patrónusait,
azok télvíz idején a szent etűd oromdíszei.
Értitek?
A kék adó itt az, hogy lecsavarhatják a füleket!
Szerezzük csak vissza a rablást, s páránk préselésre fog szomjazni.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-06-24 16:51:55
Utolsó módosítás ideje: 2019-06-24 16:51:55