Vezsenyi Ildikó, a költő haragszik

(1)

Nem tudom, mi ez.
Nyilván a rossz részem.
Homok a kagylóban.
Irritáció, pír, varr, seb.

Szarból kavart tejszínhab.
Amihez én értek.
Eszköz hozzá az idő nyomása.
Hatványozódik.

Összesűrűsödött lélek az anyag határán.
Szavakká lett, nem testté:
epekővé vagy vakbélgyulladássá.

Esszencia, szóillat, párlat,
illékony gondolat lecsapódása papíron.
Belső árnyék-vetületem, kiköpött részem.

(2)

Egy biztos. Mindez nem én vagyok.
Vagyok az úr, a vers csak cifra szolga.
Én költőként, nőként, se úr, se szolga,
legfeljebb eszköz.

Csésze, ami összefogja
az erjesztéssel érlelt gondolatot.
Magadat ízleled benne,  
nyálad PH-jával keveredik.

A jót könnyű szeretni.
Nincs vele munka.  
Könnyű a gyönyörűség.

De a rosszban meglátni a jót,
a csúnyában a szépet,
valami ilyesmi a művészet.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Petőcz András Naplója, 2018.02.26
Feltöltés ideje: 2019-05-13 10:38:52
Utolsó módosítás ideje: 2019-05-13 10:45:01