Metropolisz
Hiába járok a fák közé,
már nem ismernek meg.
Üres kitinpáncél a gyökereknél,
szétlapított kólásdoboz:
régóta hiányzik a tartalom.
Hiába járok a fák közé,
már nem ismernek meg.
Úgy közelítek, mint az őzek,
úgy mint egy szövetséges:
mégis idegenné lettem.
Vagy én vagyok itthon,
s ők az idegenek, a fák.
Lombkoronájuk reszket,
kérgük vastagszik a magányban:
egy sereg nagyvárosi renegát.
Az angyalok sem ismernek fel.
Szoborrá lettek a metropoliszokban,
savas eső rongálja arcukat,
testüket festékszóró.
Szárnyaikban kővé vált a szándék.
Ki mozdul helyettük?
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2018-10-08 22:19:05
Utolsó módosítás ideje: 2018-10-08 22:19:05
