lassító

alkonyodásnak indult az ég. késő.
hazabotorkálnak a megunt utak.
én mégis tétován álldogálok –
szárnyaid fényezem gondolatban.
felszívódott haragos őrületed.
bilincsek között tompul szabadságod,
már nem szorul nyakadra hurok.
lassan hulló képsor az élet, rád száll
valami bűvös burok. törésre vársz:
kellene még egy adag adrenalin,
hogy megérezd tűnő harciasságod.
néha az öröm bizseregve átjár –
felnyerítesz vak dimenzióid között.
furcsa, hogy már semmitől nem félsz,
hiába rozsdásodnak a keréknyomok.
nincs az az ítélet, mely megriasszon.
bízol, valaki végül lestoppol az úton,
s átveszi kezedből a kormánykereket.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-09-18 08:26:49
Utolsó módosítás ideje: 2018-09-18 08:26:49