Uram,
hagyd most az imádságaimat!
Elkergettem mind.
Vékony ágakon ülnek,
sovány galambok.
Tátva a csőrük,
nem csiripelnek.
Torkukban halott a szó.
Nem repülnek már hozzád
éjjelente.
Ha néha arra jársz,
feléd fordulnak.
Ólomgolyó cseppen a földre
száraz szemeikből.
És már nem félnek
téged se,
mást se,
csak ülnek
és várnak,
és lepotyognak
a sárba
mikor nagy szél kerekedik.
