Létperon

Mélyre süllyedt madársírásba
mártózik a kert, csecsemőszín
homályból véresen kiszakadt virágok
az evidenciák. Most bármi megtörténhet.
A véletlenek épp berendezkednek
a gyémántcsend újracsiszolására.
A Semmi patái kopognak a találkozások
mozaikjaiból kikövezett létperonon.
A mindenség súlytalan arca a félúton
visszafordult folyók tükrein lobog;
akár tajtékos állandóba feledkezett ladik,
kiszorítja medréből a tengernyi időt
és az öröklét hullámai egész az arcunkig érnek.
Csak a bealudt viharlámpák mozdulatlanok.
A csillagok működnek, egymásba vakult
tekintetünk között ügyetlen aszkézis a rend.
Ilyenkor két tenyérbe mártott arc sötétjében,
valahol falfehér ruhában magam is kirajzolódom,
ahogy szerelmesen és boldogtalanon
kezem a kezeden hagyom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-09-11 21:47:39
Utolsó módosítás ideje: 2017-09-11 21:47:39