Orvoslás
ORVOSLÁS
Koloncunk a gondos, szelíd csönd,
helyette dísz a némaság,
kackiás neszekkel gurgulázik,
zajtalan szavakra fóliát
húzott önmagából, s nem felelt,
de kérdezett sokat, míg átölelt,
majd magánya lett mindenféle hangnak.
Az ebek éjjel d-dúrban ugatnak,
Holdat, néha buzgó csillagot,
és szilánkos, velőtlen csontokat
kutatnak félhűségek helyett,
mint alattvalók füllentéseket
vagy alakváltó hazugságokat.
A kronométer úgyis megakad,
hisz magába botlik, ki körbejár,
az átlagember angyalszárnyra vár,
s nem kap, csupán díszes hendikepet,
a szentek ma egymás agyára mennek.
Már nem leljük az óvó csönd irányát,
de sejtjük; az ösvény függőleges,
.
és gyógyítjuk az istenek magányát,
mely halandó, míg bennünk tévelyeg.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-06-26 11:05:32
Utolsó módosítás ideje: 2017-06-26 11:05:32
