vízió
a napok bokáján bilincs
járkálnak a börtönöm udvarán körbe
régmúlt szerelmeim a fal mellett
tornasorban
a legkisebbnek már neve sincsen
a kapuk zárva
és biztonságképpen
nincs rajtuk kilincs
egy könnyű szellő lehűti
lázas homlokom
élővé válik a kép
megnyugodva lefekszem
álmomban előjön mindenki
madam tussou-i panoptikum
a levegő kocsonyás
de mozdulatlan benne minden
eret vág bennem a félelem
hogy én se vagyok már eleven
szólok a rendezőnek
de csak széttárja kezét
hiába
élet az egész színház
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-05-16 08:17:49
Utolsó módosítás ideje: 2017-05-16 08:17:49
