ars poetica-szilánkok
Írsz,
mert az a sok vegypiszok ami a lelkedben
van csakhamar elkezdi gerjeszteni
a vihart : a szavak viharát.
Fecnikre szaggatnád magad
e reszkető papírkastélyt
nem tudod.
Nekieshetsz az istennek ördögnek
de mindig elveszted a játszmát.
(Ezen a tengeren csak az alámerült
hajóroncsok emlékezetében van valami
ami szót érdemel - s míg
torkod szakadtából ordítasz itt
magadnak merthogy ki másnak -
ismeretlen nyelven suttog hozzád.)
Beléd omlanak összefirkált falaid
s nem emel föl már tenmagad sem.
***
én
a költő a nő
a zavart a szélhámos
a kócos a megszállott a beste
a reá borult viasz-világot
egykedvűen morzsolgató árva rossz gyerek
ki a tudat macskakövein kuporogva
jólkimunkált csodákat szorongat
csontkezű tapsok ütemére járom sánta táncom
és minden bicsaklásom egy szemérmes kikacsintás
közönségemnek
melynek alattomban tudatába vágyom vésni
felderítetlen alkatom neurózisát
***
-...az igazságot pedig
titkolnunk kell.
Testet ölt az,
míg önmagába visszatérne,
s káromlásig aljasul:
mi elmondható
nem lehet hivatott.
Mi értelme hát?
dicsérni akármit, mely
hivatott? melynek
önnön pompája csak,
mely ildomos?
Trágár pribék vagy te,
költő! s legszebb sorod
csak balga imáid
papírba szikkadt erezete.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-03-19 13:49:23
Utolsó módosítás ideje: 2017-03-20 22:24:11