Időmértékes szerelem

Látod, a testmeleg ágyon már horgonyt vet az este,
s tisztán vibráló fényt szűr arcunkon a bánat.
Mint a kihunyt csillagnak kortalan, árva szilánkja
reng izzó feketén az örök rend érctelen öblén,
gyöngéd szívünk gyöngye a csönd kongatja az éjfélt.
Röpke a perc, ha egész a halálig fordul az álom,
mégis időtlen, mert langy válladat érzi a vállam.
S míg vénáira görcsöl a hűs, harmat-teli hajnal,
ringat egyetlen nyughelyem: óvó, szép öled árja.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-01-02 13:09:40
Utolsó módosítás ideje: 2017-01-02 13:09:40