Szembenézve
Hogyha rám figyelsz, visszafigyelek,
fejet hajtok, mint az érett kalász.
Ködbe vésznek tobzódó szóhegyek,
ha jössz. Nyitva az ajtóm, megtalálsz.
Lelkem terített asztal, ne késs el.
Tányér étel vár, ha mellém leülsz.
Megosztozunk a kanálcsörgésben.
Árnyékoddal árnyékomra vetülsz.
Így maradsz csak fény, szívemnek tükre,
hogy megbocsátó haragod lássam,
- mit kegyes kéz szab újra lelkünkre -
ha szembe merünk nézni egymással.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-07-21 15:47:39
Utolsó módosítás ideje: 2016-07-21 15:47:39
