A múzsához, és vissza

(Ad Genium Loci)

Várlak örökkön az Amfiteáter romjai mentén.
Mint e kövek sora rég, hozzád porladok én.
Zöld sziget úszik a vén Duna habján, s én neki szentelt
képeim érlelem itt szívem hűs közegén.

Görgeti még a Dunánk messze a dinnyehajat
Lásd, ugyanúgy szívemből árad már ezer éve
S fenn, hol a Széchenyi sarj űzte az őzeit, ős
Kárpátok kék bércei még ugyanúgy magasodnak,

mint amikor Csokonai sóhajt, Berzsenyi vés,
fűti a vére Petőfit, hűn szaporázza Arany. Lám
fellobog, úgy árad, versben zúg Ady és
összevegyíti Attila, arannyá ötvözi sorsát.

Lelkemben sorolom őket. Lábad elé vedd
művemet. Itt az idő, de fogadj szívedbe, bár
lennék hűséges fiad. Elszáll és eliramlik
száz éltem. Túlnan vár a hazám: a szavad.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-05-11 09:50:02
Utolsó módosítás ideje: 2016-05-11 09:50:02