Ösztön

kék vonat hozott, acélos
kékre váltott
a mélyre ékelődött kényszer
azelőtt
kilúgozott füstben
közlekedtünk
állomások között
a szántókon fekete vetett lobot
hullámzó sereg
méregettem
a földszagú istenségeket
hogy integetnek
szárnyaik husángok
madárfejük megértőn, sandán bólogat
éhüket oltanák
mindegy is volt ezeknek

hogy érkezel s hogy indulok
arcodhoz csapódtak, eltaláltak
szavaknak tűntek, átlátszatlan
tömör égboltról repültek ők is
valami őszi sejtelemből
fölfakadt ijedtség
fröccsent lábunk elé
az elnémult peronra

ez a legnehezebb
a gyönyörről beszélni
sutaságunk kilesett mögöttünk
a sárga délutánba
hűlő padok támlájára dőlve
végre ölelkezni kezdtek
hátramaradt testmelegeink
figyelmen kívül hagyva
az idegen földeket kirabló varjak
ösztönös viselkedését





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-05-08 21:46:17
Utolsó módosítás ideje: 2016-05-08 21:46:17