Légmozgás
Sarkig kitárt ajtó vagyok,
homlokomon viasz.
Nem a szél hangja – mondod,
hanem a fáké.
Átjár. Fonnyadt leveleket
visz a házba.
Haló életek.
Apró rovarok csapódnak
tehetetlenül falba, lépcsőbe,
pohár borba.
Van, amelyik meghúzva magát
egy résben, átvészeli, hogy
megérje a holnapot.
Holnapután amúgy sem lenne.
Látószögem széles.
Jó így.
Döngeti a falakat, az ablakon süvölt.
A szélnek nincs hangja – mondod,
de addigra már becsapva állok,
kilincsem a földön hever.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Magyar Napló, 2013/1
Feltöltés ideje: 2015-12-19 23:53:52
Utolsó módosítás ideje: 2015-12-19 23:53:52
