Az alak

Az alak

Sötét szobában feküdt az ágyban,
lába élesen sajgott a műtét nyomában.
Piros digitális lámpa villogott,
mutatva az órát: pislogott (éjfél).
Sejtelmes vízió, oly hihetetlen mit mondott.
Fehér utat látott, hasonlított egy alagúthoz.
Ez a folyosó fényesen ragyogott,
mint Odüsszeusz kezében a bot.
Haladt az úton, egyre beljebb
mezítláb, egészséges végtaggal, rendben.
Egyszer csak melegség járta át testét,
vidámság, felszabadultság szikrázott
fel-alá minden porcikájában.
Oldalt a falakon meglátta saját magát
de nem úgy, mint gondolnád!
Az első kép, mit látott:
gyermekként,három évesen labdázott.
Hatalmas piros labda, fehér pöttyös;
és a szőke kislány,
kit eddig csak képeken át látván.
Aztán jöttek a következő képek,
úgy néztek ki, mint a képregények.
Fehér falakon csüngnek a festmények,
oly gyönyörűen néznek!
Hosszúnak tűnt ez a gyalogút,
amely rengeteget felszínre túrt.
Ahogy közeledett a belsejéhez
egyre nagyobb boldogságot érzett.
Aztán valaki megállította útján
s nagy csalódás lett rajta úrrá.
Ebben a pillanatban volt legnagyobb a világosság
hisz alig lehetett látni már!
Embernek tűnő forma  húzódott előtte,
nagy szakállal,hófehér kötényben.
Csak egy mondatot intézett hozzá,
ami mindent megmagyarázott már:
„Te még nem jöhetsz ide,
Neked még dolgod van”- szólt a hang,
oly élesen, hangosan.
Hatalmas volt a bánata,
mert vissza kellett fordulnia.
Koromsötét szoba, kiizzadt ágy;
éjfél múlt kettő perccel már.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-09-05 19:58:13
Utolsó módosítás ideje: 2015-09-05 19:58:13