DANAIDÁK

Úgy halt meg apám - emlékezem,
hogy fekete kereszt volt a folyósószobába' -
s a kórházban egy eszmélt tetem
még hitte a nővérre, hogy bába...

kitártam minden ablakot,
a gyertyák csonkjait kisöpörtem -
még szebb őszén játszó asszonyöl zaklatott,
szívem fészke az lett, s nem az Isten.

Fellapoztam, mint édes bibliát:
Aztán jött Istennőm, kit nem érhetek,
vele velőig akartam, s nem csak obligát
a meztelen életet.

Hogy egy zsinórpadláson táncoljuk madarak táncát,
rózsaszín flamingók közt,
meztéláb a guánóban s csapjon a láng át
szívünkből a fára, mint tűzköröszt.

Meztéláb a béke és költészet madarainak
édes guánójában, csak tapodni az élet színpadát
és a röpködő tollak , mely java az izzadt testre tapad
lettek volna Ikarusz szárnyaink - s a sűrű méz karát -

Danaidák, danaidák. Tapossátok el a bogarat
és öntsétek ki az ég tükrét korsótokból .
S benne az Isten nézze meg magát: az ágyakat,
nászágyakat , és  koporsókat, melyeknél parlandó szól.

S járjatok mezítelen talpatokkal a csigákon,
melyek pőrén csókolnak a combok közt.
Látjátok: Ecce homo! Ímé az ember - ezen az örök bolygó fágon,
a világon - hol  szent János füröszt.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: ÉLETIRODALOM Feltöltés ideje: 2015-06-17 10:04:04
Utolsó módosítás ideje: 2015-06-17 10:19:27