most...
most, hogy fekszem kiterítve, hidegen, minden, olyan távoli és idegen. mióta a csikket elnyomtad a szívemen, azon gondolkodom, mi legyen? arcok vibrálnak lezárt pilláim alatt, körüllengnek illatok, hangfoszlányok esnek a mellemre, kijelentő-, és kérdő mondatok. a részegség ködén keresztül látom arcodat, magamban vívom Érted, hiábavaló harcomat. úgy nézek lüktető ölemre, mint feleség arra az ölebre, aki az ajtót bámulva acsarog, míg gazdája éjszaka, egyedül, a kihalt városban csavarog. a napok, a hetek, a hónapok, szétfolynak, mint ujjaim között a homok. bezártam magam láthatatlan falak közé, kétségbeesésből ácsoltam tetőt fölé. elszaladt mellettem az élet, nem kapkodok utána, hagyom, nem tudom miért, csak érzem, hogy hiányzol nagyon….
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2015-01-27 21:12:12
Utolsó módosítás ideje: 2015-01-27 21:12:12
