Talán egy elégia
A lefelé induló mozdulat visszatér
mielőtt megfogadnád
megragadnád amiért lehajoltál
Így van az alkalmakkal is
csak állsz mélán
teli szatyrokkal a felázott járdán
bármilyen hangra, szóra megfordulsz
zsibbadt tekintettel nézel körbe
Eljátszod a megtréfált gyerek szerepét
s bár kivetítenéd
esendő lényed árnyát másra
a mozdulat vissza-
hajlik önmagába
Mi lesz így velünk, belőlünk?
Ünnepelt költő semmiképp.
Lesajnált szerző?
Biztosan. De, kit érdekel?
Mész a szélben
teli szatyrokat szorítasz
beléjük kapaszkodsz
zuhog az eső
pár percre kisüt a nap
szemed sarkában még
sápatag a szivárvány.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: bár 2002. VIII/1-2., 2002. márc
