A lét síkjaiból 3/2

Pirkad és mert kell, hát kel a korai lét,
Mi oly hamar, s könnyen huny szemet
Minden jó és szép felett.
Mi ha kell, csak úgy finoman, de nyíltan
Zajjal gyilkolja meg a csöndet.

Saját idegen otthonában ébred
A magányos tömeg, s dolgára siet.
Mint puszta elnyűtt ösztönlények.
Lelkükben háttérbe húzódó igények,
Szívükben a fény szikráinak nyomai sincsenek.

Közben odakinn észrevétlen lehull, a zivatarszűrő terebély,
És varasodó avarrá hamvad a milljón zöld-színes levél.
Tündök lesz újra... Tündök és hallgatag.
De senki nem figyel reá, mert oly sok ember,
Oly sok dolgával, oly nagyon elmaradt.

Rívó fák cafatja fűrészpor, mint ebnek panasza holdtöltekor,
Önzőségben, vak rohanásban minduntalan hála nélkül marad.
Cserébe jószág mar és harap, a gyökértől a flaszter meghasad...
Eső szakad, s villám lecsap...
Mert a teremtő szívében egyre csak
Gyűlik felénk, s nőttön nő a bánat és a harag.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-05-30 22:43:03
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-30 22:43:03