Az ólomkatona
Emlékeim közt elmerülve,
egy ólomkatona került a kezembe.
Oldalán kardja, hideg a szíve,
szomorú, mert régen nem jutott eszembe.
A polcra állítom a régi katonát.
Aki adta, már nem védi a hazát.
Negyven éve már, hogy kezembe adta,
harcba készült, s halkan fülembe súgta.
El kell mennem, de szívem itt marad,
Nem ragyoghat szerelmünk, mint a felkelő nap.
Őrizd őt helyettem és ha én még élek,
Ígérem a nyárral, én is visszatérek.
A boldogság elszállt, elteltek az évek.
Sok kicsi unoka , aki engem éltet.
Csak egy fiút adott nekem, s a katonát,
Neki köszönhetem a sok kedves unokát,
kik majd újra védik a hazát!
A sír fölé hajolva, kezemben a katona.
Számomra nincs már mit mondania.
Nem tudja a nyarat visszahozni nekem,
meghalt Ő , s vele az őszinte szerelem.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
