Post

nem érzed magad megalázva
megtörve vagy börtönbe zárva
nem érzed hogy oly szép lett volna
minden amit eltemettél régen

nem éreztél nemet sem csak futottál
egy nyelv után miközben az megvonta
magát tőled és kiöltötte önmagát
terád

*

arcod dobja kezem a papírra
méreg a betű ölnek a képek
mint puha májban a manírral
élezett tőr finoman
fordulsz bennem újra meg újra
nem kérek kegyelmet

*

ha idejönnél    és megsimogatnád
az arcomat biztosan    nem tépnélek szét
szeretném a könnyes     szemed és a finom
ujjad lágy halk neszét    buggyanó nevetésed
szeretném én és nem    verném a fejedet
a vasbetonba hogy    orrcsontod lyukassza
ki az agyvelődet    véredet sem kenném
széjjel a falakon    tíz ujjammal hangos
nevetéssel csontok    szilánkjait szúrva
üveges szemedbe    úgy szeretnélek én

*

idézgeti szellemeit csöndesen már
csak ők vannak ismerős
ködök kábulata nincs senki
és semmi kívülük önmaga
csakis egymaga az éjszaka
varázsa egyedül érinti
üldögél magába’
élők halják életüket halottak
élik halálukat titkon ő csak
idézgeti szellemeit csöndesen






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-04-11 19:15:46
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-11 19:31:10