Fénymásolt glóriák

Szakállas Zsoltnak

fénymásolt ostrokkal semmire sem megy az ember
a lovak csak kacagnak ha azzal ütik őket
s ahogy hahotáznak sörényük száll közben villámokat mázol az égre
cikázó hegedűhúrokat
ha vonóval érinted őket csillagport kezdenek eregetni a kémények
rég halott galaxisok hamvait amiben szkafanderes angyalok mossák tisztára
sírásáskor bepiszkolt kezüket
fejük felett fénymásolt glóriák fénye csillan
egy fürdőkád sebeit bekötözni
megitatni a szomjas gramofont
messzi indulni egy kézmozdulat vonalán - alvajárni a sors buborékján
mindig csak a saját sírunk körül tülekedünk ahelyett hogy leülnénk
és telisírnánk végre akár egy kádat
oly régóta vágyjuk látni a tengert hogy nekünk már ez is megfelel
talán kisodor majd nekünk egy halat
néhány pikkelye sötét némelyik pedig sárgán világít az éjben
mögötte apró alakok sziluettje - ülnek egy fotelban vagy
gramofonzenére táncolnak - egyre csiklandozzák a lovakat a hegedűhúrokkal
azok pedig hangjegyeket kacagnak az angyalok oxigénpalackjába
nehogy megfulladjanak az űr végtelen csendjében amely akár
halálunk fénymásolata is lehetne
sistereg csak a gramofon lejár a fekete szárnyakból öntött lemez
a kémények magukba szívják az éjszakát s ami marad
azt nappalnak hívják
mások
én csupán egyetlen fénylő pikkelynek
kiszárad majd ez is a napon ha partra sodorja a halat egy sós hullám
látod a szemei meztelen órák - levegő és zene után kapkod
az űrbe költöznek majd feltátogott szavai
amit csak azok nem hallanak
akik fénymásolt füleket hordanak igazi helyett





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-03-13 14:31:36
Utolsó módosítás ideje: 2013-03-13 17:54:30