INKOHERENS


Nap süt Nap süt hajtogattad
nyugodj meg Pí all right OK
de én a fecskeröptöt láttam
nagyanyám köténye korcában
a mézgafényes délutánokat
a messze földre röptető lugast
Egyiptomot szűk sikátor porát
ahol összeesett egy teve
bárdokkal vágták rögtön
de még utoljára felemelte szép fejét
méltósággal bátran sírt
pontosan tudta a halált
Nap takarta már a felhőt
belém égett 1920 és
szálltam tovább a mandulafák felé
fehér falú házat építettem
és játszottam a tetejét levettem
hogy ne az időm elforgását lássam
csak a hajnal csuprából előcsurgó
mézsárga fényfolyamokat
mire a hangyák odamásznak
és lenn a földút vibráló porát
árnyékban harmincöt fok délben
a levegő is porszemek mozaikja
igen ott a tisztaszobában (emlékszel?)
üldögéltem Salvador Dalival
de
akkor
azt mondtad gyorsan
ilyen nincs
ez
inkoherens
és
nem értetted
nem értetted
hogy utazom
én csodáknak tártam ajtóréseket
és elhallgattam

Napégette papírlapok üres könyvvé fűzve
mit írhatok? milyen színnel? tessék, játsszunk!
mondd aki tudod a kulcsot a szabályt
zöldet rózsaszínt nem de borostyánt igen
voltam Peter W-nél is emlékezz rá
citromfák a szobákban mindenütt
nem értettük egymást nyelvét akkor
vak kerítések maradtunk jól mondtad
ma sem értem a szót pedig lehunyom szemem
kinyújtom a karomat érted más nyelven szól
mese narancsul kék hegyek mögül
minél inkább közelednénk annál távolabb jutunk
északon énekeltem levegőégben sírtál
fehér madárrá lettem érted szemedben keringtem
nem hullottunk le fenn ez az ötödik dimenzió
hajamba a Nap szőke csíkokat húzott
még nem tértem vissza közétek
és
akkor
azt
mondtad
csináld csak Pí
ami jól esik neked
hallod
szajkó
nyugodj meg
all right OK

és én – hiszed vagy sem – repültem megint
táncoltam Gibraltar szürke szikláin Sopron hegyein
ahol Cs. a csoportképet csinálta csattognak a cs-k
menjetek ki a póznábóóól és lett egy nagy Ó a képen
mindenki szája egy Ó mert a Nap a Tűztoronyra esett
mérnöki pontosság alázat precizitás költőnők
ez pontosan úgy hangzott mint a hüvelygomba egy változata
Cs mint csoda kizárva – mondtam neked de közben
betértem Pablo Picassohoz épp csak úgy lazán
ahogy Picasso tért be Gertrud Steinhez
fotel galamb bika kövek kagylók a vásznai rendben
láttam formáit hallottam nevetését imádta az abszurdot
a felesége zöld haját egy képen a két fiát és igen
láttam Dorát gyönyörű ujjait ahogy matat a géppel
és voltam Virginiánál is róla mindig a tó jutott eszembe
ahogy a Temzébe átmegy abszurd ötlet a kavics
a gyerekbordélyban kisírt szemmel magam keresve
sütött a Nap sütött és te hajtogattad hogy ne tegyem fel
ne tegyem fel amit az utam során láttam például Alexandriában
tenyérlenyomatok maradtak bennem amikor megálltam
sorok verssorok nehéz voltam ott voltak az enyéim is
de nem találtam nem találtam nem találtam sírtam
gyerek sír így port maszálva arcán
és még Franciaországot elértem P-vel váltottam pár szót
nem olyanok már a parkok mint voltak sóhajtotta
biciklizett a parton Dover felé miközben hencegett
hogy homokba hempergeti majd a nőket fahéjillatú a bőrük
és már a patakot láttam ahol édesanyád mosott
írd meg ezt adom neked vetetted oda
az én szememmel akartad látni
az én szememmel
mindent
apám ócska slagját
a dunsztosüvegbe eltett kovászos uborkát
a düledező tyúkólat
a Linkó partján a sárga virágokat
az első csókot a templomnál hogy az Isten is lássa
ne csak a szomszéd néni

az a szomszéd néni
tavaly még élt
sárga volt
minden kaktusza kinyílt
néztük nevettük
a kordonon két-három kicsi uborka
a Nap az átkozott Nap
kiégette mindenét
a paradicsomokat is
de a kaktuszok újra és újra virágoztak
tél volt bennem amikor zöld kardigánjában elment
olyan halkan ahogy élt

Inkoherens tél.
Fenyőcinegék.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-03-02 22:59:39
Utolsó módosítás ideje: 2013-03-03 11:04:01