Minden reggel....


Minden reggel látlak, fáj,
hogy nem ölelhetlek már!
Mindennap látom arcod,
s hallom lelketlen hangod.

Hallom, hogy megint kint vihogsz,
csak kívülről ragyogsz nélkülem,
de tudom, hogy belül szorongsz,
hisz te semmi se vagy nélküle.

Azt akarod, hogy nekem fájjon,
ezért más nyakában csüngsz,
hogy lényem öngyilkossá váljon.
De majd öregként, magad ülsz!

Nem becsülted meg szép álmod
reggel könnyen eldobtad, te álnok!
Kisöpörted elmédből az utolsó nyomig,
de szívem élete alig tart csak alkonyig.

Harcolnom felesleges már érted,
hisz tetteim soha meg nem érted.
Tönkretetted eszmém mélyen belül,
de idővel jobb lesz és elmém derül!

Fáj a szívem, mindig fáj mostanában,
mintha verne a mesék csúf mostohája.
Este a gondolataim az utcára kivetnek,
késsel a szívemből egy darabot kimetszek.

Az a darab lesz pillanataink záloga.
Berakom a fiókomba jó mélyre,
érzem, már hogy nő szívem előjoga.
S tiszta lepedőt húzok az éjre!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-01-09 21:01:40
Utolsó módosítás ideje: 2013-01-09 21:01:40