Ülök egy padon...

Este egy padon ülök kint a szabadban.
Este van, s nincs ki elfojtsa szavamat!
Hallgatják gondolataim a fák, a lombok
Biztos azt hiszik ők, ez bolond ott!

Pedig csak ömlesztem gondjaim.
Tönkretesznek gondolataim.
Nem tudom mi lesz holnap,
nem tudom lesz-e holnap?

Lesz, sajnos holnapnak lennie kell.
Valakinek ma a Földről mennie kell.
Úgy érzem én sokszor senki vagyok.
Valaki szeretnék lenni, menni akarok!

Menni oda, hol nincsenek gondjaim,
s nem gyötörnek agyon gondolataim.
Szeretnék én menni, de senki vagyok,
Szeretnek odamenni, hol levegőt kapok!

Sokat nem szeretnék kérni a sorstól ma.
Mást nem is kérek, csak egy döfést adj!
Ezt is megtagadod tőlem, ismerlek.
Hisz, elvesztettem miattad kincsemet...

Kint ülök a padon, nézem a fákat,
látom letört róla néhány nagy ága.
Az én szívem is ilyen, mint a letört ág.
Nagy vihar töri le, de idővel újranő tán.  

Ha egyszer újranő nagy ágam, valaki leszek.
De menni nem akarok, mert van, aki szeret!
Virágba borulok majd érte mindennap.
Hisz a szeretettől virágzik minden fa!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-01-06 18:59:29
Utolsó módosítás ideje: 2013-01-07 17:39:47