Lelkem kóbor farkasa





Nem nagyon alkuszom,
S szavam ha kell, mint
Robbanó gránát szilánkja!
Fejem tenyerembe hajtom,
S pulzusom áradó tükrében
Bámulok némán e megfagyott világba.
Lelkem kóbor farkasa szólít olykor,
De vágyaim kényszerülten szélnek eresztem.
Bárcsak tudnék tanulni én is a Sorstól,
Hisz Ő az én álarcos- tanító mesterem.
Feneketlen tenger a vágy, s én e tenger mélyén élek;
S mint tébolyult kalózok elsüllyedt kincse,
Elrejtőzöm titokban lent, a kavargó mélyben.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-01 12:42:43
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-01 12:42:43