Őszi strófák

Csüng a Nap az égről, mint érett gyümölcs,
játsszunk kocsmapultost, poharamba tölts,
hörpintsünk, boríts még, bőr alá vele,
most csordult a pohár már telis-tele!

Őszi égen izzik hidegen a Nap,
lúdbőrzik az élet, elkel a kalap,
messziről csatangol, ideér a fény,
nem marad nekünk más, csak a vak remény.

Sárgul, tarka lett az éltető határ,
elrepült a vándor, jó gólyamadár,
hosszú útján néha még eszébe jut,
ösztönébe vési azt a kis falut,

ahol megláthatta a fényes Napot,
ahogy fészkük fölött lassan ballagott,
új otthont keresni most is az segít,
mutatja az utat, s jobban melegít.

Nyárutó ez, avagy inkább őszelő,
reggel nagyon hűvös, délben tűrhető,
megtelnek a kocsmák, jobban mondva; nem,
nincs pénze a népnek beszélgetni sem.

Hej, pedig milyen szép volt valamikor,
csillant a pohár, illatozott a bor,
voltak jó barátok, nem odahaza
ült, mint por a széken, senki egymaga.

Az őszi strófák közt épp a hetedik,
bűvös szám ez, hátha ezt jobban veszik,
bizonytalanságot jelzek, nem tudom,
Írjam-e tovább? Most ezt abbahagyom.
  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-09-21 10:29:33
Utolsó módosítás ideje: 2012-09-21 10:33:10