Huszonnyolc sor


                                            - egy generációért-

Félre ne értsd! Nem panaszkodom,
csak megnyílok előtted, mint az ajtó,
minek kulcsát úgy őriztem sokáig,
ahogy kincsét őrzi ládán a lakat,
pedig a pánt már régen rozsdamarta,
és korhadó roncs a láda, az egész,
s amit őriz nem érték az már
csak hulladék, molyrágta, ócska holmi.
Halálnak sok még, életnek kevés.

Voltunk, vagyunk, fogyunk,
mint tarra vágott erdő,
értékeinknek nyomát sem leled.
Ha szó van rólunk, csak legyintenek
unottan, s talán szánakozva is.
Látod, közülük én is egy vagyok:
a régi törzs, kiből új sarjak nőttek,
kik hiába törnek  áldott fény felé,
mohó kezekben  kifent fejsze villog,
hogy sorsuk  enyémmel végül egy legyen.

Félre ne értsd! Csak azt mondhatom
szolgáltam, amíg szükségét láttam,
s velem szolgáltak mindannyian
támaszként, gerendaként a házban,
hídként ha kellett, áradt víz felett,
súlyos teher alatt, nyögve, hajladozva.
Mondják, megértünk már a pusztulásra:
a holt homokon, még új erdő lehet!

Félre ne értsd! Nem panaszkodom..








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-05-14 15:10:21
Utolsó módosítás ideje: 2012-05-14 15:10:21