Vendégvárás örökké

Egy kis házban élek én,
ablakszemei a tengerpartra látnak.
Mikor kinézek rajtuk, vörös hajamat
arcomba fújja a szél.
Az ajtó mindig szívéből tárva,
hogy bárki beléphessen,
aki szeret.
Szobám falai eltolhatók,
a plafonra lyukat fúrtam
– harmadik vagy ötödik szem –,
hogy ráláthassak a csillagokra.
Persze, így beesik az eső, behull a pára,
de nem zavar.
Szeretem, ahogy testemet a hajnal
tisztára mossa.
Bútoraim puha fából készültek,
fotelem bársonysüppedős.
Asztalomon gyertya,
bármikor meggyújtható,
kenyér, bármikor megszeghető,
pohár, bármikor csordultig tölthető
és akkor sem haragszom,
ha a vörösbor a fehér abroszra folyik.
Együtt találgatjuk majd bárkivel,
mit is ábrázol a szétfolyó világ.
Egy kis házban élek én,
az ajtó szívéből tárva mindig:
hogy valaki belépjen,
aki hajlandó megszeretni.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-23 08:28:32
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-23 08:28:32