Eszmélet a tavaszi Dunánál

„Tavasz van, tavasz van, gyönyörű
tavasz”. A babakocsik, biciklik
„kipörögnek a napvilágra”.
És a kerekes táskát húzó öreg
nénik, meg az (elektromos) tolókocsis
bácsik. (Nyugdíjas találkozó?)
Én is pörögnék ezerrel, mint máskor.
De most valahogy nem.
Zavar a vidám csevej :
"hogy fecseg a felszín, hallgat a mély,”
s a vízben úszó „dinnyehéj".(Meg más is.)

Ezek úgy élnek itt a Fényben, mintha
minden meglenne. (Ha volna.)
Mintha ez lenne az Egész.
Miközben nemcsak a Minden,
De a rész is darabokban.
(Miként a dinnye a habokban.)

Azt mondod, túl cinikus (idealista?)
vagyok. És semmi esetre sem „meglett
ember”. Pedig a boldogságot én is láttam.
„Az egek fogaskerekére” én is föl-fölkiabáltam.
Ám a kertben a kígyó engem is
megcsalt (miként Évát) és
megmart (mint Eurüdikét).
S bár felednem kéne, verset írok.
Az egészre részben emlékezem
a rám alkonyuló „szösz-sötétben”.

A vers az egyedüli nyom, hogy
létezek, vagyok. Vagyok, mint
Dunában a hordalék, homok,
mit fölkavartak ősi hormonok.
(Felparázsló csikk, mit most
elnyomok.)








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-03-19 00:12:55
Utolsó módosítás ideje: 2012-03-19 08:31:26