Hommage Petri György („Kezdhetek folytatódni.”)

Nem ismerhettelek személyesen.
De az emberélet útjának
minimum kétharmadán túl,
ott a napsütötte sávban
árnyékunk
összeért.

A fénybeszőtt porban
feltűnt egy villogó él.
(rozsdás görbe szeg talán?)
Lehajoltam, hogy
fölvegyem.

Miként a kés a vajba,
szúrt belém
szavad. Beszéltél Mayáról,
Sáráról, csak a Mariról
nem. És Alizról, hogy már
nem lakik itt. Vagy talán
ezt nem is te mondtad.
Valaki más. Hisz a versen kívül
nincsen életem.
De mindenhez közöm van, leginkább
közönyhöz. Mert a szív hidegsége meg-
adatott nekem.

Szóval, ott a Sírkerti úton a sörkertben, hol
legfőképp érezhető, hogy a túlvilág
pökésnyire, s a megváltó sehol,
kijózanodtam.

Ez most nem ideje semminek, mondtam
magamban. Rendet vinni a pusztulásba
most sem lehet. A világ továbbra is
lehúzott vécé,
kitörölt segg,
örökhétfő,
szétnézett
ócska üveg.
Az élet tétova téb-
lábolás. Nem te
hömpölygeted.
Valaki más.
A történő semmi
mindjárt
elpereg.

Amit írunk, nincsen
bokra, csak körülírása
ennek a semminek.
A költészet a-
nómia. Szavaink
elporladnak, a halottnál is
halottabbak.– – –
És nincs másik élet.
Hovatovább nincsen
hova tovább.


A létezéshez mégiscsak kellenek ezek a találkozások.

(Most magyarázkodni kéne, de nem tudok.)

(Szóval ezt hagyjuk.)

Tehát, lesz, ami lesz.
Csak ennyit akartam
mondani Veled,
Nélküled.
Amíg még
lehet.


                                               (2012)









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-03-05 11:11:49
Utolsó módosítás ideje: 2012-03-05 11:11:49