Árnyak


Ha árnyak settenkednek alkonyatban
aszúsodó tőkék közt bújva meg
s a vázra futott indák íze pattan
a méla csendben, mint tüzérlöveg,

ha avar ritkás szürke füstje égbe
gomolyog fel lobbanó láng közül
s húz be a ház, vágyunk a melegségre,
mert az élet kint s bent megcsendesül,

akkor van legfőbb ideje a múltból
felsejlő árnyakat megölelni,
avagy végképp elzavarni magunktól,
s emlékük terhét vállunkról levenni.

A misztérium pompás arany éke
bársony, bűnbánó leplekkel befed,
gyertyák és mécsek, füstölők ködébe
zárja a dúlt lelkiismeretet,

s a megelevenedett temetőben
reszkető mécslángok békítenek
magunkkal s árnyainkkal ez időben,
hogy lakjaikba visszatérjenek.

Mi árnyak voltunk, árnyak leszünk újra,
ha van körforgás, újjászületés.
S hogy ki örül majd jöttünknek, ki tudja?
Tán maroknyian … ám az sem kevés…!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-20 16:03:00
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-20 16:03:00