hontalanul...

Egymásba rogynak testem körül idősíkok
Láthatatlan fonalát szövi körém a Mindenség pókja.
Időhúrok hajladoznak bele a sűrű, nehéz semmibe.
Én, egy biztos pont vagyok a tér-idő kontinuumban.
Elhalad mellettem a múlt, s a jelen. A jövőbe beleszédülök.
Látom már magam, eltűnnek Csillagrendszerek.
A világmindenség szélére remegve kiülök.
Hirtelen kékes fény villan, feltámad hiányérzetem.
Semmivé válok, elvesztem gyökereimet,
Tér s-idő megszűnik. Fény,és sebesség.
Fény se bes ség gel szá gul do zom.
Feltárul az összes dimenzió előttem.
Örömkönnyekben tör fel bennem
A megfoghatatlan, az anyaggá vált Tudat.
Élvezem. Még létezem?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-17 18:19:27
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-17 18:19:27