Lélekcsupasz
hommage à Apagyi Ferenc
seholvagyok tenyérnyi parkban
görcsbe görbült ujjaimtól füst menekül
hogy keveredjen a város zajaival
mely agykérgemen serceg, és lángoltatja
a gondolatot: zarándok az önazonosság,
önkeletem felé fordulva utolsó
felismerésem néhány kimondatlan szó,
amely tűként szúrja torkom, talán a
világba köhögök majd sok apró tüskét,
te pedig csupasz rózsát tartasz arcomhoz
akkor, hogy öltöztessem, miközben lelkemet
vetkőztetem pusztára
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-01-28 18:25:01
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-28 18:25:01
