REMÉNYVESZTETTEN I.

Ülök a szobában
némán egyedül,
elmerengve  tűnődöm
szürke hétköznapok,
munkában eltöltött
múló évek világáról.
Egyedül vagyok,
magamra  maradtam.
Zajló élet forgalmában
meg nem értetten
nemzedékem számkivetettjeként,
elűzve  messze
huszadik század fejlődő világában
egyedül, egyedül, sajgó szívvel.
Agyam lázasan gondolkodó
parányi sejtjeiben villámok cikáznak.
Fel Bátran !
Harcra fel fiatal barátom,
ne  csüggedj, nem vagy  egyedül !
szól egy láthatatlan, mélyről jövő
megfoghatatlan látomás
Minő hangok ezek ?
Bíztató, bátorságot öntő
derűs  szavak.
Mégsem vagyok egyedül ? - klérdezem
s újult erőre kapva
boldogan nézek a  biztató
reményteljes jövő felé.

Bakonyszentkirály, 1972. 10. 02.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.