[bizonyíték egy csendéletről]

újabb napot adtam a semmittevésnek.
a reggeli kakaó még cselekvésízű volt.
aztán eljött a mikrokozmosz és
mikromegvilágosodás ideje. mennyivel
ér többet, ha írok, vagy olvasok, annál,
hogy ezekre gondolok? most este
kilenc van. az asztalon lámpa, könyv,
papír. tanácstalanul koplalnak. csak én
tékozlom jobban magam. jó lenne újra
verset írni. éreznék valamit a régiből.
rendet rakhatnék, de a miértre is képtelen
vagyok gondolni. hasonlatot keresek
magamra, aztán csak körbenézek.
minden bántóan ismerős, minden bántóan
ugyanaz, ami tegnap, ami ma, ami holnap.
a fejfájás-csillapító már nem elég. igazából
nem is a fejem fáj.
csak tükörben döbbenek magamra.
jó lenne egy nőről is írni most. minden
motívumban róla írni. viszont arcomat
nem tudom kimosni. nem is tudom, hol van
az arcom. lehet, hogy nincs is. (igazából
mosóporom sincs.)
jó lenne valami lényegeset érezni, de minden
csak felszín. mint a jég a betonon. hideg felszín.
és még azt sem értem időnként. marad hát a puszta
erőszak. s talán beleszerettem a halálba.
vagy elfogadom. honnan tudjam. a halál csaló.
ahogyan isten is, és ahogyan mi is. csalunk.
ha lenne őszinte szó, nem lenne vers. csalunk,
mert azt hisszük, az élet versét írjuk. épp fordítva.

s hogy költő akarok lenni? beteges.
a határ ismeretlen. örökre az is lesz.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-10 20:58:52
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-10 20:58:52