Az a türkiz, az az örök reggel

Száz veszett oda,
vagy egyetlenegy?
A fájdalom
se nem osztható,
se nem szorozható.
Szívmélybe állhatnak
dereglyék kettétört,
kátrányfeketén csillogó rúdjai,
város leroggyant vályogfalai,
megannyi beléjük vetett.
E megszámolhatatlanul szétesett:
gyermekkor nyarainak
egyetlen odalett viskója,
fölzavart lelkek
eloszló tajtéka vízen.
Mi örökül marad,
tükröződő szentkép,
tollászkodó flamingóval,
szerelemgyermek mózeskosarával
parti nád zsombékjain;
az a türkiz,
az az örök reggel
elcsöndesült víztükör felett,
tetemek bő termést ígérő
üledékével partokon,
hol nádfedelű kunyhó épül,
fehérre meszelt falakkal,
kikötőre néző,
csillogó szemű ablakokkal,
algazölden integető
zsalugáterekkel.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-03 10:54:33
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-03 10:54:33